2012. november 10., szombat

Kindle 4 - a fekete változat

Az Amazon 2012 októberében új termékpalettával állt elő. Bár a fő szenzáció a beépített világítással rendelkező Paperwhite volt, a cég legkisebb Kindle készüléke is ráncfelvarráson esett át. A 2011-ben megjelent szürke változatot közel egy évig használtam, kb. egy hónapja pedig egy fekete Kindle 4 is a birtokomban van, így vettem a bátorságot és összehasonlítottam a két készüléket. 


KÜLSŐ: Az új Kindle fekete burkolatot kapott. Hogy kinek melyik szín tetszik jobban az nyilván egyéni ízlés kérdése. Néhány hetes használat után a benyomásaim nem egyértelműen pozitívak. Sajnos az Amazon mérnökeinek nem sikerült igazi matt műanyagot találni, így az továbbra is hajlamos időnként becsillanni - kb. a szürke borításhoz hasonló mértékben. Sokkal nagyobb baj, hogy rendkívüli módon gyűjti az ujjlenyomatokat. Míg az előző Kindle-n az egyévnyi használat sem hagyott e tekintetben nyomot, az új készüléken a gombok körül rögtön megjelentek a használat jelei. Még egy apróság: erősebb olvasólámpa fényében az immár fehér Kindle felirat is képes kissé zavaróan "világítani". 

BELSŐ: E tekintetben az Amazon közlései kissé ellentmondásosak voltak. Bár igazából csak "ruhacseréről" volt szó, ennek ellenére a reklámok gyorsabb lapozásról, 15%-al nagyobb kontrasztról beszéltek - bár elvileg mind a hardver, mind a firmware változatlan maradt. Én érdemi működésbeli eltérést nem vettem észre, sem a funkciók, sem a sebesség terén. A firmware ugyanaz a 4.1.0-ás változat, amit nemrég a régi Kindle is megkapott egy frissítés során.

KÉPERNYŐ: Elméletileg ugyanolyan típusú Pearl kijelzőt kapott az új készülék is, mint a 2011-es. Ennek ellenére az én két Kindle-m képernyője között látható különbség van - az új javára. Hogy ez annak köszönhető, hogy a régi készülék egy rosszabb szériából származott, vagy tényleg változtatott valamit az Amazon azt nem tudom, mindenesetre külföldi fórumok is hasonló tapasztalatokról számolnak be. Érdekes módon ez az első pillantásra jelentős különbség néhány percnyi olvasás után már nem is annyira szembetűnő, mindenesetre az tény, hogy a fekete készüléken eggyel kisebb betűméretre váltottam a korábban megszokottnál.

VERDIKT: Kicsit jobb képernyő, kicsit rosszabb anyagválasztás - mindössze ennyi a különbség a két változat között. A jobb kijelző a fekete verzió felé billentheti a mérleg nyelvét, újonnan emiatt érdemesebb azt választani, de a két készülék közti váltáshoz nem biztos, hogy ez elég indok.

További összehasonlító képek a The Verge portálról.

1 megjegyzés: